Minap a Hírcsárdát böngésztem. "A" Hírcsárdát.
A Hírcsárda egy elektronikus vicclap, melyet pár éve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkárságának sajtóreferense határozott hangú üzenetben helyreigazításra szólított fel.
Nem értik a viccet? Vagy csak nem szeretik? Abba bele sem merek gondolni, hogy nem ismernek fel egy vicclapot sem.
A politikai szatíra megítélésem szerint minden országban megjelenik, még azokban az országokban is, ahol a belpolitikai élet egyetlen hatalmas folyamatos uborkaszezon. Bár ez utóbbi helyeken valószínűleg a filatelisták számítanak a szatirikus havilapok egyetlen hűséges törzsolvasóinak, vagy még azok sem.
Fenti plakátról nincs tudomásom, hogy kikerült volna akárhol is a nyilvánosság elé egy kiállítást leszámítva, de az interneten elég sok helyre eljutott. Sem a Matáv, Sem egyik ábrázolt személy sem szólította fel sem a Matávot, sem a másik ábrázolt személyt helyreigazításra.
Miért kell egy vicclapot helyreigazításra felszólítani? Ez szerintem olyan komcsi dolog, ami 1990 előtt volt csak jellemző Hazánkra, akkor sem volt mindennapos.
- Árkus József főszerkesztő szigorú politikai megrovást kapott és fél évre pártfőiskolára is vezényelték, amikor a nyolcvanas évek egyik augusztus 20-ai ünnepi címlapja a Ludasban az áremelkedésekre utalva a következő felirattal jelent meg: "Éljen augusztus 26,50".
Mióta Hazánk orwellesít,
akarom mondani jobban tejel teljesít, azóta a 2010-es esetből is egyre több van, igaz, egyenlőre csak amatőr szinten.
Apró érdekesség, hogy mikor az ember a jobban teljesítésről érdeklődne, akkor néha a MiB féle neutronizátor rendszeres és tartós használata után is több közérdekű adatnak a birtokában érzi magát, mint egynémely vonatkozó honlap böngészése után.
Az angol bébi megszületése kapcsán ismét remek poszttal rukkolt elő a Hírcsárda.
Eddig sem véletlenül emlegettem a fenti kampányszlogent, a Hírcsárda alkotóközössége is ráérzett az ízére, összekapcsolták a gyermek érkeztével, és már meg is született a cikk.
Mindenki jót röhögött, olvasás után magában mindent jót kívánt a királyi ivadéknak, és ment dolgára, azaz csak ment volna, mert megjött a Holdralépő, ki a blog.hu univerzumában feltehetően legtöbb nicknévvel beregisztrált tag,.és ismét komolyan érvelt a terhesség alatti kötelező genetikai vizsgálat kedvezőtlen eredménye esetén elvégzendő kényszerabortusz mellett.
A fantáziátlan libázás kapcsán elgondolkoztam azon, mitől lehet a kormánymosdatóknak ilyen humorérzéketlensége kormánypártiaknak ilyen pocsék humorérzéke. Korábbi világjárásaim egyike folytán belefutottam egy igen érdekes választási kampányplakátba, melyet Bonn sétálóutcájában az emberek maximum megmosolyogtak. Így utólag mai fejjel, a hazai közéleti viszonyokat szemlélve teljesen értetlenül állok előtte, hogy lehettek a CDU-nál olyan impotensek, hogy nem szerveztek egy békemenetet sem a plakát miatt. Felfoghatatlan, hogy akinek tetszett a plakát, annak sem az édesanyjáról, sem a nagymamájáról, de még a nővéréről sem derítette ki senki, hogy a szolgáltatóipar erotikai szekciójánál szerezte volna meg a nyugdíjba vonuláshoz szükséges szolgálati éveket.
Giovanni Trapattoni az FC Bayern München edzőjeként 1998. március 10.-én egy megszégyenítő vereség után két nappal tartott sajtótájékoztatón hibás németséggel mondta, hogy befejezte: "Ich bin fertig" helyett "Ich habe fertig". Ez magyarra fordítva nagyjából "kész vagyok" helyett "nekem kész van". Ez a mondat nagyon hamar bevonult a köznyelvbe, és az SPD plakátján is megjelent Helmut Kohl(CDU) képe mellett.
Miért van az, hogy a hazai politikusok nem érik fel ésszel, minél több vicc születik róluk, annál jobban teljesítenek szarabbul csinálják a dolgukat? Lehetséges, hogy nem értik meg ténylegesen a viccek üzenetét? Pedig egy vicc, egy szatíra olyan sokszínű lehet, olyan sokfelől hordozhatja a politikus számára fontos információt, hogy lehetetlenség nem észrevenni, nem megérteni.
Teljesen egyértelmű az utalás a politikus és az általa elvégzett hasznos munka között.
Egy pártalakulat súlyos erodálását,
de a húzóemberek kifáradását, netán az ideológiai klisék kiürülését is jól érthetően lehet szemléltetni, bár jelen esetben a humorhányados nem túl magas, ám egy vicchez hasonlóan itt is leszűrhető a tanulság.
Lehetséges a kép szélével is operálni, és ily módon előcsalogatni a mondandónkat.
Nagyon gyakori eset, amikor egy nevezetes balfogás apropóján megelőlegezzük a további bizalmat.
A gyakran hangoztatott szlogenek, főleg ha a valóságtartalmuk erősen konvergál a szlovák tengerpart hosszához, hamar a humor célpontjaivá válnak. Jellemzően minél többször mondják, annál több alkotót ihletnek meg.
Mire mennénk a humorban Chuck Norris nélkül?
Különösen nehezen szokták a politikusok elviselni, mikor a társadalmon belüli privilégiumaik ábrázolásáról van szó, noha ezen privilégiumokat ők szavazzák meg saját maguknak. (Mi meg a politikusainkat!)
Amikor más országokból kölcsönzünk ideológiai ábrázolásokat, akkor érdemes elgondolkozni, jó-e nekünk, ha arra az országra akarunk hasonlítani a vezetőink azt akarják, hogy arra az országra hasonlítsunk.
Akkor sincs feltétlenül minden rendben, ha más korszakok bukkannak fel.
Sokszor elég egy műalkotás ahhoz, hogy humorba csomagoljunk nagyon fontos üzeneteket.
És noha a politikai humor jellegzetessége, hogy a hatalom mindenkori gyakorlói a célpontjai, előfordul, hogy a futottak még kategória is eszméletlen jó poénokkal jön elő.
Szóljunk a humorról néhány komoly szót is: